2015. április 5., vasárnap

Dangerous Game (New Blog!)

xxLinkxx
Amyt örültnek tartják, mert olyat mondott és látott, ami sokak szerint nem létezik.
Harry egy szörny a szó szoros értelmében. Ő az, aki örülté teszi a lányt.
Menekülés egy Uralkodó elől, aki veszélyes (na meg szeszélyes). Jobban, mint bárki más a világon. Aki hidegvérrel meg öl bárkit, és akitől jobb, ha félsz.
Egy hajsza, ami soha nem ér véget. De tényleg.
Egy fiú, aki talán csak a boldogságot leli abban, hogy öl.
Egy lány, aki a pszichiátriáról szabadul ám a szörnytől még akkor sem menekülhet.

2015. február 28., szombat

Wattpad!

Dangerous Game

Amyt örültnek tartják, mert olyat mondott és látott, ami sokak szerint nem létezik. Harry egy szörny a szó szoros értelmében. Ő az, aki örülté teszi a lányt.
Menekülés egy Uralkodó elől, aki veszélyes (na meg szeszélyes). Jobban, mint bárki más a világon. Aki hidegvérrel meg öl bárkit, és akitől jobb, ha félsz.
Egy hajsza, ami soha nem ér véget. De tényleg.
Egy fiú, aki talán csak a boldogságot leli abban, hogy öl.
Egy lány, aki a pszichiátriáról szabadul ám a szörnytől még akkor sem menekülhet.






Killer

Liam Payne. Ő egy olyan ember amilyen te sose szeretnél lenni. Kis kora óta átváltoztatott farkas az a más tisztavérű harapta meg úgy, hogy Ő is azzá váljon. Családját le kellet hagynia és meg szokott életét azért, hogy Ő is fenevaddá válhasson.
Zayn Malik. Egy fiú, akinek családját megölték. Ki irtották és csak Ő maradt egyedül. Azon a napon meg fogadta, hogy addig nem nyugszik vérszomja, amíg meg nem találja családja gyilkosát és meg nem öli azt.
És van egy fekete farkas, akitől mindenki fél. Aki összeköti ezt az egészet. Aki ellen közösen harcol mind az Öt srác. Akitől mindenki fél. Akit mindenki tisztel és elfogadják hatalmát az erdő felett. Csak az az Öt srác, nem akik bekotnyeleskedtek a terültére a tudtukon kívül.
Vajon Zayn meg találja családja gyilkosát, és ha igen meg meri ölni? Vajon Liam meg tudd küzdeni rém álmaival, amik nem kis jelentőséget hordoznak magukba? Vajon ki az a farkas, aki meg menti őket, de még is megölné mindannyiukat?






I am a murderous! but i don't care

Mi történik akkor, ha azt mondanám tudathasadásom szakosabb nyelven disszociatív személyiség zavarom van, parasztos nyelven több személyiségem van egyszerre. Az orvosok elérték nálam már azt, hogy egy személyiségem legyen, ami teljesen új. Viszont ez nem igazán sikerült teljesen.
Egy lány, akinek az új személyisége egy pszichopata gyilkos képében jelenik meg. Hogy ki a pszichopata? Az, akiben egyáltalán nincs semmilyen meg bánás, sőt semmilyen érzelem.
Félelem. Szeretet.
Számukra csak a felelőtlenség a lobbanékonyság a folyamatos pörgés létezik. Egyik percben ilyenek a másikba pedig olyan mintha mi sem történt volna. Nem mellesleg berögzült hazudozok, hogy minél szebb képet festhessenek magukról.
És érzelmi reakciókra képtelenek.
Tehát ezért nem szabad bízni egy pszichopatában, pláne ha tudathasadása van és gyilkos. Hisz semmilyen érzelmei nincsenek így minden szava üres.
Aurora 13 éves kora óta él ezekkel a tünetekkel. Egyik nyáron viszont minden meg változik Aurora barátai szörnyen cserbenhagyják Őt, aminek betegségei miatt csak egyetlen meg oldás marad számára.
A Halál.






Ice-Hearted
Csak egy kicsit vagyok más mégis előre elítéltnek. Mindenki csak szörnynek hívott kis koromba. Pedig én is olyan vagyok, mint te vagy Ő, vagy akárki ebben az elbaszot világba. Az már egy másik dolog, hogy szerintem én is elbaszot vagyok, de erről éppenséggel nem tehetek.
Az életem egy hatalmas feketeség. A kérdés, hogy miért? Teljesen egyszerű a szívem is fekete és fagyott ezt érték el nálam a bántás  és nem is zavar, hogy ilyen lettem sőt.
Egy lány, aki nem tud szeretni. Aki nehezen nyílik meg másoknak, de ha ez meg történik, igazán tud szeretni. Sokan ezt mégis kihasználják/kihasználták.
Ő volt az, aki nem használta ki, sőt meg büszke is volt, meg tört. Ő volt a feketeségben a fény. A férfi, akinek tiszta szívből mondtam azt, hogy szeretlek.
Ő Harry Styles. London híres nő falója. Ő az én fényem ebben az elbaszot életben.

2015. január 3., szombat

06. Chapter

Ezt a történetet igazából már wattpadon írom de akinek esetleg tetszik az írjon mert hogy ide is rakjam ki. Ha nem lesz senki akkor ide többet már nem fogom kirakni. Ez az utolsó rész van amit biztosan ki rakok de kérlek titeket jelezzétek hogy kit érdekel a történet!

2016. VII 09.
Dylan Figerald
Mindig van olyan nap, amely jobb, mint másik. Valaki mindig leelőzi a másikat. Ezzel a vesztest buzdítva, hogy nagyobb legyen a kitartása a győzni akarása.
Hát ez nem volt meg. Nem akartam apámmal szembe állni. Tudom, hogy felnőtt nő vagyok, akinek saját jogai vannak és szabad és apának nem igazán lenne beleszólása abba, hogy mit teszek. Oké elismerem, hogy örültség volt, amit csináltam. De meg történt és nem tudok ellene tenni semmit sem- Ez van Ezt dobta ki nekem a gép.
Más felől nézve pedig Ő az egyetlen, aki a saját családomból közel áll hozzám és itt van velem. Nem arról van szó, hogy anyám elhagyott minket egy jobb gazdagabb férjét. Vagy esetleg meghalt bár ezt is ki milyen szemszögből nézi.
Mert lényegében meghalt, hiszen csak a, gépek azok amik segítik Őt abban hogy küzdjön tovább.
Az anyám egy súlyos balesett miatt most egy Német klinikán van több éve komában fekszik. Minden egyes reggel azt várom, hogy ez legyen az a nap mikor apa sírva fel hív és közli velem, hogy az édes anyám felkelt és jól van. De ez az a nap, ami még nem jött el.
-------------------------------------------------------
Teljesen egyedül újra azokkal a hülye gondolataimmal, amiket utálok. Utálom, hogy valahogy mindig Hozzá lyukadok ki. Utálom, hogy nem tudom el felejteni. 
Azt aztán meg pláne utálom, hogy ma, is mint mindig ki kell mennem a lovardába. Amihez őszintém nagyon nincs, kedvem inkább csaj feküdnék a pihe puha ágyikómba. Csak majszolnám, a csokit bömbölnék, néha meg át aludnám az egész napot. Viszont ezt mind nem tehetem meg. Sajnos.

A lovakon ülve sétálgatunk ki a nagy ovális pályáig. Wali-nak persze mindent el kellet mesélnem a tegnapi éjszakáról - már amire emlékszek – és a ma reggelről persze kicsit finomítva történeten.
-Nem igazán szeretnélek el keseríteni…
-Pffffh ugyan már kérlek meg mondtam már vagy százszor nem érdekkel a bátyád érted? –persze ennek egy része hazugság volt. Jó igenis érdekkel, de az is már csak nagyon aprócska rész. A többi meg utálja szóval végül is olyan, hu de nagyot ne is hazudtam.
-Csak azért mert lehetséges, hogy Zayn nem volt teljesen magánál és azt hitte, hogy más vagy – szomorú arccal szinte már sajnálkozva nézet rám. Olyan érzés volt mintha egy aprócska kést döftek volna abba a felembe, ami szerette Őt még mindig. 7 kibaszott év után még mindig ott volt.
Mindig tudtam, hogy itt van Londonba. De az is ott volt állandóan, hogy nem menekülhetnék sehova és amúgy ez a város túl nagy ahhoz, hogy bármelyik sarkon találkozhassak vele.
Végül is sikerült és újra összetört. Már megint és ez az, amit annyira utálok, már megint itt vagyok, és még sem fejezem be.

05. Chapter

Ezt a történetet igazából már wattpadon írom de akinek esetleg tetszik az írjon mert hogy ide is rakjam ki. Ha nem lesz senki akkor ide többet már nem fogom kirakni. Még egy rész van amit biztosan ki rakok de kérlek titeket jelezzétek hogy kit érdekel a történet!




05. Chapter2016. VII 09.
Dylan Figerald
Az egyik leggyűlöltebb dolog az volt számomra mikro reggel másnaposan arra kell kelned hogy a pofádba süt a nap. Szóval a reggelt már mosollyal kezdtem az arcomon.
Morcosan át fordultam a másik oldalamra, de sajnos rá kellet, döbbenem, hogy nem ott vagyok, ahol én azt gondolom. 
Két gondosan őrző kar már fullasztóan szorosodat derekam körül hogy még véletlenül se tudjak át fordulni. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy hol is vagyok, vagyis legalább is az biztos, hogy kivel.
Óvatosan fejem magam mögé fordítva láttam meg békés arcát. Kissé borostás volt, ami csak férfiasabbá tette kissé fiús arcát. Ilyenkor olyan tündér szinte már-már egy angyal mikor alszik még így is.
”Baby, még mindig nem szeretem, ha alvás közbe néznek” reggeli dörmögős hangja zavarja meg az idilli pillanatot. Most jött el az a pillanat mikor újra tudatomnál voltam és elgurult a gyógyszerem.
Fejem alól ki véve a párnát pofán csaptam vele nem kis erővel, de sajna túl puhának bizonyult a kezembe lévő eszköz, amivel püföltem.
”Soha nem volt a baby és nem is leszek, ezt fogd fel végre” szavaimat szinte bele sziszegtem az arcába. Hirtelen felém kerekedet arca vészesen közel volt az enyémhez. Kezeimet meztelen felső testére rakva próbáltam eltolni. Túlzottan kevés sikerrel ilyenkor persze nem jött elő az az erő mikor a 600 kilós ménekkel küzdök. Valamiért egyik felem még mindig akarta Őt.
”De az enyém voltál és leszel is, mert rohadtul kellesz nekem.” szemembe nézve kezdte el mondatát majd fülembe suttogta. Nyakamat kezdte el puszilgatni én pedig csak püföltem ott ahol értem ez a gyönyörű rohadékot aki felettem volt.
Teljes erőmet bedobva sikerült le löknöm magamról. Egyenesen a nagy francia ágy végében eset. Rajta is látszott, hogy már kedve lenne üvölteni velem én pedig örömest bele lendültem.
” Mégis mi a francot képzelsz magadról? Hogy ennyi idő után újra meg jelensz, és azt hiszed, hogy újra a tiéd leszek?” Szó szoros értelmében üvöltöttem vele. Egy kisé elpattant az agyam, de nem is érdekelt végre ki akart jönni belőlem az, aminek Akkor kellet volna.
 ”Shhhhh baby nem akarok veled veszekedni” hangjával próbált rám nyugtatólak hatni. Óvatosan közelebb mászott hozzám jobb kezével lassan simogatta az arcomat. Miközben én csak egyre szorosabban tekertem össze magam körül a takarót. Viszont látszott rajta hogy Őt, cseppet sem zavarja az, hogy éppen csak takarja valami úgy csinált, mint ha csak rám fokuszálna, hogy meg nyugtasson. De tudtam, hogy ilyen sose lesz, hogy a saját érdekét el felejtse és másra is gondoljon.
Arca vészesen kezdet közeledni felém. Tudtam, ha engedek neki, akkor már nem fogok tudni ellenállni neki és véglegesen bedobom a fehér zászlót ellene.
”Gyűlöllek” szinte már a szájába suttogtam ezt az egy szót. Talán már túlzott tan is halkan annyira hogy már azt hittem meg se halja. Halkan kuncogott szemeiben őszinte vidámság véltem felfedezni nagyon is szórakoztatja az, hogy nem adom meg magam.
”Ha magadnak hazudsz, akkor legalább nekem ne.” csak még közelebb jött ezt nem akartam. Ajkai az enyém ellen. Igaz nem egyszer csókolt meg az este folyamán, de erre még emlékeztem is. Sehogy se tudtam meg állni, hogy ne fonjam karjaimat nyaka köré ezzel utat engedve a lepedőnek, ami valamelyest le is csúszott felső testemről.
Halkan morgott mikor beletúrtam ében fekete tincseibe és csak még közelebb húztam magamhoz annyira amennyire csak lehetséges.
Levegőhiány miatt váltunk csak el egymástól bár túl messze nem ment tőlem homlokát az enyémnek nyomta és úgy nézet rám.
"Miért? Miért csinálod ezt velem?" Már-már kétségbe eseten kérdeztem a tőle csak, hogy előbb tudhassam a választ.
"Tényleg nem érted. Azért kibaszotul nem mész ki a fejemből. Mert szeretlek." hirtelen csattant fel és el is ment mellőlem. Az ágy legszélére ült fejét kezei közé rakta és talán úgy gondolkozott? Nála már sose lehet tudni.
Mindig is ilyenek voltunk az egyik percről a másikra változtak a hangulataink, de nem csak nekem akkor mikor éppen meg volt hanem neki is. Egyszer még jól meg vagyunk, mint egy filmben aztán hirtelen egymás nyakának is tudnánk esni.
Most volt az a pillanat mikor jobbnak találtam el menni. Az ágyról felállva gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Cipőmet kezembe fogva indultam el az ajtóhoz mit sem törődve Vele.

 Félszemmel még láttam, ahogyan felemeli fejét majd nagyot sóhajtva rám néz.
Jobb csuklómat el kapva húzott vissza magához. Túlzottan közel húzott magához. Kezeim ismét fedetlen mellkasán volt.
”Kérlek ne meny el.” szinte már könyörgött. Hiába is kért kedvesen és tudom, hogy egy idő után, de adtam volna a derekam és maximum lenyomunk még egy menetet. Amire már emlékeznénk mind a ketten.
”Te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ráadásul a húgoddal is találkoznom kell, és nem állíthatok csak be úgy ”Jaj bocsi hogy késtem csak egy esti menet után még egyet lenyomtunk a bátyáddal”
”De én, szeretlek és rohadtul kellesz nekem” olyan volt mint egy kis gyerek aki a nyalókájáért könyörög. Ráadásul még azokat a gyönyörű barna szemeit is meresztette.
”Sajnálom, de te is jól tudod, hogy egymásnak csak fájdalmat okoznánk” ennyi volt amit utoljára mondtam mielőtt kis sétáltam az ajtón majd valahogyan el keveredve a bejárati ajtóig.
Az utcán nagyot sóhajtva engedtem ki a stresszt. Közben próbáltam fel térképezni, hogy hol a francba is lehet most, és hogy még is hogyan fogok haza jutni.
Egyszerűbbnek találtam felhívni apát hiszen Ő elméletben tudja hol lakik Zayn. Tudom, hogy hatalmas felmosást fogok kapni, mert már egyszer elbasztam, de nem érdekel. Jó volt elbaszni még egyszer. Csak hogy biztos legyek.

04. Chapter



Elló!Nos, megint hoztam részt. És egy kis ön reklámot is: D. El kezdtem írni egy Harrys történetet, amit én személy szerint jobban szeretek, mint ezt, de részletkérdés. 
A másik pedig az hogy ezt a történetet igazából már wattpadon írom de akinek esetleg tetszik az írjon mert hogy ide is rakjam ki. Ha nem lesz senki akkor ide többet már nem fogom kirakni. Még két rész van amti biztosan ki rakok de kérlek titeket jelezzétek hogy kit érdekel a történet!
Link:http://www.wattpad.com/node_story/28315860-ice-hearted
04. Chapter2016.VII 08.
Dylan Figerald

”Sajnos túlságosan is ismerlek” A mai napon pedig ez volt az utolsó mondat, amit szándékoztam neki mondani.
Most komolyan annyira irritáló meg az a hülye mosolya, amitől oké, hogy régen el tudtam volna olvadni. Viszont az se most volt.
 Konkrétan elviharoztam mellette. Gondolom, azt gondolhatja  mekkora pláza cica vagy esetleg ribanc lettem. De ez miért is foglalkoztat, mikor nem is érdekel? 
Ő már cseppet sem érdekel, szard le nagy ívbe Dylan. Ne is foglalkozz vele, mert Ő csak egy szemét, aki újra és újra át verne. Érted szív? Fel fogtad, hogy Ő számunkra rossz? Felfogtad, hogy ennyi szenvedés elég volt? Ha újra szeretni próbálod, kinyírlak!- az eszem volt az, ami most legjobban hangzott bennem és teljes mértékbe igaza is van.
Tomboló érzéseimet próbálkoztam el fojtani, hogy a méregtő vagy esetleg a pirulásomtól ne úgy nézzek ki, mint a hajam. Vörösen.
Kék baseball sapkámat próbáltam minél jobban bele húzni az arcomba még véletlenül se vegyen észre senki se. Igen sajnos volt az az 5 perc mikor szétszégyelltem magam konkrétan a semmiért és akkor olyan lettem, mint egy kislány, aki soha senkihez se mer hozzá szólni. 
 ----------------------------

Az estei utcákat jártam Walival. Igen vele tudom, hogy Mr. Imádomönmagamatmertúlzottanjólnézekki uraság ki nyír, ha meg lát vele. Meg a többi fiú is főleg Liam amilyen apáskodó, legalábbis amit Barátnémtól halottam róluk.
Magassarkúnk kopogót a betonon, ami eléggé hangosan jelezte, hogy egy buliba készülődünk. Oké hogy oda nem túl hosszú darabokba szoktak meg jeleni a nálam fiatalabb korosztály, de nem volt túlzottan nehéz Wali-t rábeszélni, hogy ne olyan ruhát vegyen fel, amibe konkrétan úgy nézne ki, mint egy útszéli kurva. Bár nem hiszem, hogy ez nagyon érdekelte volna, hiszen 18 éves már és élje nyugodtan az életét. Én is csak azért vagyok, hogy vigyázzak rá semmi másért
Hangos zene dübörgött bent minden fele cikázó neonfények és részeg emberek táncoltak szinte már egymáson. Magam után húzva Walit indultam meg a bárpult felé italokat kérni.
Testem ütemesen mozgattam a zene ütemére. Nem kevés pia volt már benne annyi volt a szerencsém hogy Wali már elment. Én meg itt ragadtam a zenére ringatózó testek között.
Két erőst karokat éreztem derekam köré tekeredni. Arcát nyakamba bújtatta nem igazán zavartattuk magunkat tovább táncoltunk.
”Sajnálom” csak ennyit suttogott a fülembe. De nem érdekelt. Az sem érdekelt, ha csak egy északára kellenék neki. Ha csak átvágna. Ha ezzel próbálna meg alázni, hogy ilyen hatással van rám most is. Kurvára nem érdekelt kellet nekem ma éjszaka és nem érdekel mi lesz a következménye.

Utolsó emlékeim már csak annyi volt, hogy rohamos léptekkel vezet ki az épültéből majd fog egy taxit. Abból kiszállva bementük a házba majd ajtónak lökve nekem esik. Innentől se kép se hang csak teljes sötétség.

2014. december 10., szerda

03. Chapter







03. Chapter


03. Chapter
Félelem. Ez az a szó, amivel ki tudom pontosan fejezni, hogy mit is érzek most. Igazából nem is, amit érzek az egyszerűen csak semmi.

Egyik pillanatról a másikra csak annyit érzek, hogy elestünk. Súlyos patákat érzek magamon mindenhol majd mérhetetlen fájdalmat. Karjaimat próbálom védekezés kép a fejéhez emelni, de egyszerűen nincs elég erőm, hogy ezt az apró mozdulatot is meg tegyem.

Alig érzékeltem valamit is magam körül csak néhány elmosódott alakot láttam magam előtt. Szemeimre mintha ólom sulyok kerültek volna lassan csuka le őket.

Hirtelen kiadva levegőt kapkodva ültem fel az ágyamban ma is azzal a nappal álmodtam, amit senkinek se kívánok. Sok mindenki cserbenhagyott, mert azt hitték nem elem túl. Emlékszem apám minden egyes este ott volt mellettem és mindig úgy köszönt el, hogy reggel már ébren szeretné látni. Sok ideig nem történt meg, de azt egyik reggel mielőtt meg teljesen lekapcsoltak volna mindenről felkeltem. 5 kín keserves hónap után Apa legnagyobb örömére felkeltem. Cseppet sem egyben.

Magamat próbáltam lenyugtatni arcomat többször is kezeimmel dörzsöltem át. Hátha akkor a rossz emlékkép eltűnik egy kis időre is, de eltűnik a fejemből.

 Az ágyam szélén ülve nyújtózkodtam egyet miközben az ajtómat néztem. Teljesen összegörnyedve ültem ott. Valahogyan feltápászkodtam és sikeresen elindultam a fürdő szobához. Reggeli gyors teendőim után összeszedtem minden cuccomat mi a mai napra kelhet a lovardába és már indultam.

Autómba bevetve magamat, mint egy bomba fejben át gondoltam, hogy meg is van e minden. 

Hosszú szinte végtelenek tűnő úton hajtottam végig, amit körös-körül fák vettek körbe. Ezért imádtam annyira kis koromba és most is a lovardát. Csendes és békés helyen van csak az utóbbi időben kicsit meg változott. A pofátlan újságíróknak köszönhetően. Észbe kapva már a hatalmas vaskapu előtt parkoltam, ami, lassan de elkezdett kinyílni.

------------------

Este fele minden vágyam az volt, hogy elmenekülhessek innen, és amik itt van, vissza se jöjjek. De ez sajnos nem ilyen rohadt egyszerű, mert sajnos kettő az egy ellen játszmát játszottunk és sajnos én voltam egyedül. Túlzottan jól össze fogott elennem Apa és Wali. Mégis mit gondoltak, hogy teljes gyomorgörccsel hogy a francba ne legyek ideges és morcos.

Csizmám sarka és "edző társam" paták vízhangoztak az egész folyóson, ahogyan a nagy fedeles felé vettük az irányt. Már csak azt vettem észre, hogy egy erős mellkasnak ütközök.

7 év utána akkor láttam először még mindig gyönyörű barna szemeit. Önelégült mosolyát, ami az évek során hiányzott hiába gyűlöltem is annyira.

Valahogy ott volt végem egyszerűen leblokkoltam mindig egy kis részem szerette volna, ha itt lenne, és azt mondaná, hogy sajnálja, hogy még mindig szeret. Ennek viszont 7 évvel ezelőtt kellet volna megtörténnie. De ott volt a másik felem, amely gyűlölte Őt, azért amit velem tett.

”Már meg se ismersz?” Szinte már nevetve tette fel a kérdését én mégis legszívesebben le töröltem volna idétlen vigyorát az arcáról.

2014. október 12., vasárnap

Új bloggal érkezem!

Sziasztok!
Tudom régóta nem írtam ide rész. Őszintén szólva nem is igazán volt mit írjak meg talán nem is volt kinek. De lényegtelen aki viszont még nézegeti a blogot hogy mi is van vele annak csak annyit üzenek hogy én se tudom.Viszont most meg nyílt egy másik blogom Fogságban címmel.Lehetséges hogy a blogot nem fogják/fogjátok olvasni mert elégé különc a többi bloghoz képest.Tehát az a blog egyáltalán nem sablon. Viszont nem is szerelmi történet úgy hogy aki érdeklődne iránta az készüljön fel egyenlőre még csak a prolo van kint de dolgozok az ügyön úgy hogy nagy valószínűséggel nem sokára max. fél héten belül az is fent lesz.

Egyébként maga a történetet egy valós történeten alapul pár kitalált résszel benne. Igazából ezt a történet már egy ideje meg fogalmazódott bennem hogy meg szeretném írni és ennek most jött el az ideje. Ami igazság szerint egy történelmi jelegű kis szösszenet ami nagypapi és nagymami elmesélései alapján alakult ki tehát gondolom sejthetitek hogy miről is szólhat.

A történetet négy IV kötetre az az négy évre osztottam fel. Ugyanis ennyi idő alatt játszódik az egész"történet" hogy pontosan egy kötetben hány rész lesz és milyen hosszúak lesznek egyenlőre nem tudom pontosan. Nagy valószínűsége van annak is hogy az első pár rész eléggé rövid lesz.Úgy hogy ha bárki is olvasná ezért ne harapjatok.

Nem is mondok/írok több dolgot róla de azért leszek kedves és rakok ki belőle pár sort.Remélem azért nem ijeszt el benneteket tőle.

"A bombák fül repesztve csapódtak be a betonba és csak feküdtem ott azon a téren és néztem. Ahogyan egy egész város pusztul el."

Fogságban [Link]

2014. augusztus 25., hétfő

02. Chapter





02. Chapter



Dylan Figerald (23)
Nagy félelem kerített hatalmában, ahogy ott voltam. Mint általában mindig most is rettenetesen izgultam egy szóval csak a szokásos. De most ott volt valami, ami azt súgta, hogy nem kellene, itt lennem nem kellene ezen a lovon ülnöm és elindulnom ezen a versenyen. 
Patái halkan visszhangoztak a kisebb alagútban, aminek végén a pálya volt. A nézők kisebb nagyobb morajlása, ahogyan az elöltünk lévő futamnak szurkolnak vagy éppenséggel trágár szavakat mondanak, hogy miért nem tudott győzni az a ló, amelyikre fogadtak.

Kisebb nyugtatás kép végig simítottam lovam nyakán. Hangosan vettem már most a levegőt folyamatosan „táncolt”. Őt is felpezsdítette a nagy rivalgás a többi ló hangoskodása, prüszkölése. Egyre rövidebb szárat fogtam próbálkoztam nyugtatásával többi kevesebb sikerrel.

Nagyokat prüszkölve lépkedett egyre gyorsabbak. Benne is száguldott már az adrenalin nem csak bennem. A vezető el engedett minket és egy felvezető lovas termett mellettem. Aki egyenesen az indító kapuig kísért minket onnantól pedig már a többi emberre bízott minket.

Szívem a legvadabb tempót verte. Féltem. Inkább egyenesen rettegtem ettől a versenytől. Egyszerűen nem tudom meg magyarázni miért. Valahogy megint csak ott volt az az érzés, hogy most valami nagyon rossz van készülődőben, de egyszerűen nem tudom, hogy még is mi lehet az.

Mire észbe kaptam már az indítóbban álltunk és csak vártunk és vártunk.

Hangos csilingelés után a kapu ki vágódott mi pedig már száguldottunk is. Lovam sörénye az arcomba csapott miközben eszeveszetten szorongattam azt. Paták dobogásai hallatszottak a legjobban miközben rettentő gyorsasággal már-már száguldoztunk.

Lovam érdekes mozgása miatt egy fél pillanatra lenéztem a lábára. A szívem ezerrel pörgött még gyorsabban, mint az, előbb ami szinte már lehetetlen volt. Jobb lábszára fele vérben úszott. És akkor tudtam, hogy ezt egyikőnk se fogja épp bőrrel meg úszni.


Ui.: A következőrészt csak pár komment után lesz hogy lássam érdekel e egyáltalán ez a blog.

L.D.H.

2014. augusztus 20., szerda

01.Chapter





01. Chapter




Dylan Figerald (23)

2016. VII. 07.


Aachen, Németország. Ez az a hely ahova most éppenséggel utazok. Ahogyan ott ültem és csak azon gondolkoztam mikor lehet már újra velem. Már csak attól gombóc nőt a torkomba, hogy rá gondoltam Ő ott fekszik valahol az országban. A székembe fészkelődve halottam meg a légi utas kísérő hangját, hogy hamarosan leszállunk.

Fejemet körbe körbe forgatom, a hatalmas épület előtt gyermeki csodálattal nézek végig minden egyes részleten. Végre itt vagyok, amire már több éve várok és talán most sikerül. Hatalmas mosollyal az arcomon fordultam a mellettem álló lányhoz. Biztatóan rám mosolygott. Kissé fanyar mosollyal, de viszonoztam gesztusát, rossz kedvem csak is a torkomba lévő gombócnak köszönhető. Még mindig ott volt az a gombóc, ami az egész repülő úton elkísért és mos szépen lassan egy másik is növekszik hozzá. Ami a versenytől való félelmemnek nyugtáztam le. Mert én itt a nagyok között csak egy kis pisis voltam, aki a nagy lóra készült fel mászni. És közben fogalma sincs, hogy mire vállalkozik.

Lassan simogattam végig Codex izmos nyakán, vele szembe álltam nagy fejét nekem döntve csukta be hatalmas barna szemeit. Kezeimet arcélén simítottam végig óvatosan babusgattam az előttem álldogáló óriást.  Aki már teljes felszerelésében unatkozva várta, hogy végre ki mozdulhasson bokszából.
-Légy ügyes nagyfiú - halkan suttogtam neki szavaimat Ő meg sem moccanva állt tovább. Kezeimbe fogtam a szárrakat és kissé komótosan kibotorkáltunk az állásból.

Nagyot sóhajtva indultam meg a kis rúdhoz, ami elválasztott minket a pályától. Waliyha nagy szemekkel nézett fel rám és már csak ennyiből tudtam mit mondana. Meg paskolta Codex nyakát és mosolygott  rám egy utolsót.
- Nem lesz, baj ne aggódj - egy utolsó biztatás és már utamra is enged. A fehér rúd felemelkedik minket már nem akadályozva, hogy a pályára mehessünk. Amint ki léptünk a pályára szinte meg szinte minden létezni körülöttem már csak a lovamra figyeltem és másra nem. Próbálom úgy fel fogni ezt is mintha csak egy edzés lenne semmi nagy tétel. 

Teljesen mindent kizártam a fejemből semmi másra se gondoltam csak is az akadályokra koncentráltam. Ami csak egyik után jött a másik. Azon se lepődtem, meg hogy már észre se vettem, de az összevetésnél tartottunk. Szemeimet lehunyva indultam már másodszorra pályára és amint mondták meg szólalt a kolomp már indultam is.
Zakatoló szívvel indultam meg az utolsó akadálynak, ami akár a győzelmemet is jelentheti.  Ahogyan leérkeztünk a földre már csak azt halottam, hogy az egész stadion nagy tapsviharba kezdet. A német kommentátor pedig már majdnem azt üvölti németül, hogy sikeresen győztem. Arcomon egy diadalittas mosoly terült szét és büszkén veregettem meg lovam erektől duzzadó nyakát.
Levakarhatatlan büszkeséggel és mosollyal néztem körbe miközben még mindig mentünk, de ahogyan ahhoz a részleghez értünk ahol a csapat tagjai vannak meg állt bennem az ütő. Szemeim kissé elkerekedtek és már örömöm se volt olyan nagy, ahogyan farkas szemet néztem azzal a csodaszép barna szempárral.



Ui.: Nos meg hoztam az első részt.Lehetséges hogy itt még olyan sok minden nem történik de ígérem a következő rész már több minden történik. Arra viszont nem kell majd sokat várni. Ősszintén pár szór újra kellet írnom és volt mikor azt se tudtam hogyan de végül is sikerült.Remélem azért pár vissza jelzést kapok tőletek!

L.D.H.

2014. június 11., szerda

PROLOGUE



Mind ketten híresek lettek.Egyikük saját magának.Másikuk a rajongóinak,  köszönhetik sikerüket. Van amelyik szerette a másikat,  de van amelyik nem bírt várni. Neki ez segített de a másiknak nem. Egy olimpiákon és egy énekes. Nekik van egy közös pont az életükben. Egymás.